Hogyan viszonyulnak az egyes korosztályok a mobileszközökhöz?

Örömmel látom, hogy sokan az idősebb korosztályból is, ügyesen használják az okostelefonjukat, sőt, akad, hogy könyvolvasót, vagy táblát látok a kezükben. Ez azért jó dolog, mert úgy látszik, az idősebb korosztály is hajlandó – és képes – valamilyen szinten követni ezt a fergeteges tempójú változást, ami manapság tapasztalható. Ez igenis nagy szó!

Ahogy lejjebb megyünk a korban, egyre szélesebb körben találunk mobil eszközöket, és azoknak is igen széles skáláját. Azonban a mai felnőttek még két táborra bomlanak.

Vannak akik a mindennapjaikban használják ezeket az eszközöket, és vannak, akik úgy gondolják, hogy nincs rá szükségük, és egyelőre nem, vagy nagyon kicsi intenzitással fordultak a technikai fejlődés irányába.

És a gyerekek?

Nos, a mobil és a gyerekek már egy másik kategória. Ők már teljesen másképp viszonyulnak a kérdéshez. Az ő világukban a mobil, a tábla, vagy bármilyen okoskütyü hozzátartozik a világ alapértelmezett állapotához, a mindennapokhoz.

Hányszor olvasom, hogy a szülőnek a gyerek állítja be az új telefont! Nem régen, pedig egy barátnőm mesélte, hogy az 1 éves kislánya valamelyik magazint (papír formátumút) próbálta multi-touch-al (amikor két ujjal nagyítod / kicsinyíted a képernyő tartalmát) kezelni… 🙂

Jó ez a gyereknek?

Szülőként persze felmerül, hogy ez jó-e vagy nem, hogy a gyerek már pici korában a “monitort bámulja”. Nyilván felmerülnek egészségügyi kérdések is, és az is aggodalomra adhat okot, hogy ha folyvást a képernyőben él, akkor hogyan szocializálódik, hogyan teremt kapcsolatot a társaival a fizikai világban?

Ez egy nagyon fontos kérdés, és semmiképp nem szabad figyelmen kívül hagyni. Azonban azt is látni kell, hogy gyerekként ők még nem úgy használják ezeket az eszközöket, ahogyan majd később, felnőttként fogják. Ilyenkor még leginkább játszanak, hiszen gyerekek.

Sztori: 

Pár hete, ismerőseinknél voltunk vendégségben. 3 gyerek volt jelen, akik nagyon is jól eljátszottak együtt. Néha kirakósoztak, néha farmot építettek. Igen, az egyik fizikai, a másik virtuális játékforma, de ők a virtuálisat is együtt csinálták – a saját táblagépeiken. Nem az kötötte össze őket, hogy volt egy táblagép, “a család táblája”, és azon kellett osztozkodniuk. Közel sem erről van szó. Mindegyiküknek saját táblája volt. Csak ők a virtuális világban is megtalálták egymást. “Adjál már kapát” – szólt az egyik. “Van szalmátok?” – így a másik… Számukra a virtualitás csak egy eszköz, attól még ugyanúgy együtt töltik az idejüket. Érdekes volt látni őket.

Mit teszel szülőként?

Szülőként ezt nyilván megpróbálod szabályozni. Kell is, ez nyilvánvaló. De azt is vedd figyelembe, amikor úgy érzed, hogy “nem értem minek ez, mi még a játszótéren töltöttük a szabadidőnket, nem voltak ilyen masináink”, vagy “mi csokit kértünk a boltban nem tabletet”, hogy ha elzárod a gyereked ettől a világtól, akkor azzal ő hátrányba kerül a kortársaihoz képest. És itt nem arról van szó, hogy “nekünk még nincs színes tévénk”, hanem arról, hogy egy iszonyú tempóban fejlődő világban, ahol a gyerekeknek esélyük van arra, hogy életük részeként megtanuljanak olyan dolgokat, amire később építeniük kell, és amelyekkel a legtöbb felnőtt hadilábon áll, akkor hatalmas kárt teszel, ha ezt nem támogatod, esetleg hátráltatod.

Igen, egyetértek, hogy egy gyereknek nincs szüksége tabletre az oviban, vagy hogy egyáltalán azzal nőjön fel, anélkül is lehet gyereknek lenni. Teljesen igazad van. De neki lesz könnyebb felnőtt korában, ha Te most szülőként legyőzöd a gátlásaid ezzel kapcsolatban, és hagyod, hogy a gyereked “beállítsa a telefonod” 🙂

Te mit gondolsz erről? Írd meg a hozzászólásokban!

Ezek is érdekelhetnek, nézd csak!